Tudomány & Technika

Mégha el is fogadjuk, hogy az idő nem más, mint az “előbb”, “utóbb” és “szimultán” relációk segítségével rendezett dátumok sorozata, akkor is különbséget kell tudnunk tenni a tér és az idő között. Vajon milyen “formájú” a dátumok e sorozata? Éppúgy egy egyenesen ábrázolható, mint az egyes térbeli dimenziók? S ha a térbeli dimenziókból három van, vajon igaz-e, hogy az idő egydimenziós? S vajon lehet-e éppúgy mozogni az időben, ahogy mozoghatunk a térben?

Ezek a kérdések az idő topológiájára (később még visszatérünk rá, mit jelent ez a kifejezés) vonatkoznak. Természetüknél fogva a fizika és metafizika határán találhatók. A tér és az idő szerkezetére vonatkozó elképzeléseket részben az határozza meg, hogy egy adott fizikai elmélet számára mi a leghasznosabb feltételezés. Gyakran idézett példa erre az eukleidészi térelmélet helyettesítése a Minkowski-féle téridő szerkezettel, amely elengedhetetlen a relativitáselmélet értelmezéséhez. A dimenzionalitással és a topológiával kapcsolatban óhatatlanul felmerülnek bizonyos filozófiai kérdések is, amelyek többé vagy kevésbé feltételezik egy meghatározott fizikai elmélet elfogadását. A következőkben e filozófiai kérdések közül vizsgálunk meg néhányat.

Mi az idő és tér szerkezete közti minimális különbség, amelyet minden időről szóló elméletnek el kell fogadnia? Mint említettük, az idő sajátos irányultsággal rendelkezik, a tér viszont nem. Bizonyos tárgyak, például a könyvek a polcomon, most jobbra vannak tőlem. Ha megfordulok, balra lesznek. A cipőm most alattam van. De ha fejen állok, akkor fölöttem lesz. A dolgok relatív térbeli elhelyezkedése tehát megváltozhat. Ilyesmi nem fordulhat elő az időbeli renddel kapcsolatban. Lehetetlen, hogy a második világháború előbb történjék, mint az első (és nem csak azért, mert így hívjuk őket). Lehetséges, hogy két testvér közül a fiatalabb egyszer csak magasabb lesz, mint az idősebb. De ha később született, mint a bátyja vagy a nővére, sohasem lehet idősebb náluk.

(A relativitáselmélet szerint az persze lehetséges, hogy egy bátya vagy egy nővér, akit sokáig nem láttunk és aki eközben fénysebesség közeli sebességgel utazgatott egy kicsit, “kevesebbet él”, mint a fiatalabb testvér: az ő naptárján és óráján kevesebb idő telik el az örömteli viszontlátásig, mint az otthon rostokoló hugi vagy öcsi naptárján és óráján. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a bátya a szó egy bizonyos értelmében idősebb kell, hogy legyen mint az öcs, mivel ő előbb született. Az utazás fiatalít, de nem változtathatja meg a megváltoztathatatlant: hogy egyszer már egy bizonyos időpontban megszülettünk.)

Az idő irányultsága felvet egy izgalmas filozófiai kérdést: lehetséges-e időutazás? Lehetséges-e, hogy valaki ellátogasson a múltba vagy a jövőbe? Az idő sajátos irányultsága azt a választ sugallja, hogy nem. A térbeli utazás azért lehetséges, mert a térnek nincs az időéhez hasonló irányultsága. Gondoljunk például a tényleges, (Föld) gömbfelszínen történő utazásra. Mondjuk el akarok jutni Moszkvába. Erre Párizs felé veszem az utam. Nem baj, kicsit tovább fog tartani, de így is eljuthatok Moszkvába. Például visszafordulhatok. De ha megmakacsolom magam, mehetek tovább, nyugati irányba. És egyszer, ha elég kitartó vagyok, vagy elég sok pénzem van, miután átszeltem két óceánt és három kontinenst, eljutok Moszkvába.

Éppen azért fordulhatok vissza, mert a térnek nincs egy olyan sajátos irányultsága, mint az időnek. Párizsból Budapesten át ismét megpróbálhatok Moszkvába jutni. De azt nem tehetem meg, hogy ugyabban az időpontban, mint először tettem, újra fölszálljak a párizsi vonatra. (Az “időpont” kifejezés e kontextusban természetesen a dátumot is magában foglalja, nem csak az órát és percet.) Visszamehetek oda, ahol gyerek voltam, de nem lehetek újra gyerek. Vajon lehetséges-e, hogy felnőttként visszatérjek a hatvanas évekbe? Mint látni fogjuk, ez már bonyolultabb kérdés.

Azonban, mint említettük, eljuthatok Moszkvába úgy is, ha kitartóan folytatom az utamat nyugati irányban. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy miközben az egyik dimenzióból szemlélve töretlenül haladok előre, egy másikból jól látható módon egy kört írok le. Ha viszont az időnek csak egyetlen dimenziója van, akkor előre haladva nem érkezhetek egy olyan helyre, amelyik a hátam mögött volt, hacsak … Hacsak nem áll az, hogy az idő egy sajátos topológiai stuktúrával rendelkezik. Az időutazás lehetősége kapcsán tehát az idő dimenzionalitásával, valamint az idővel kapcsolatos topológiai problémákkal kell foglalkoznunk.

Mielőtt azonban rátérnénk arra, van-e olyan, az idő dimenziójáról vagy topológiájáról szóló elmélet, amely lehetővé teszi az időutazást, meg kell vizsgálnunk, vajon logikailag lehetséges-e az időutazás. Néhány filozófus ugyanis úgy érvelt, hogy az időutazás fogalmi ellentmondást rejt magában.

Tekintsük először a jövőbe utazás példáját. Az utazó elindul 2000-ből és megérkezik 3000-be. Mit jelent ez? Azt, hogy bejárta a 2000 és 3000 közti időutat. Ez viszont nem időutazás, hiszen mindnyájan ezt tesszük, csak persze kisebb távolságokkal. Márpedig nem vagyunk mindnyájan időutazók. Az időutazó legfeljebb abban különbözik tőlünk, hogy bibliai kort él meg. Ez az állítólagos ellentmondás azonban nem áll fenn. Az időutazás lényege éppen az, hogy meg kell különböztetnünk a személyes időt és a külső időt. A jövőbe történő időutazás azt jelenti, hogy míg a külső időben ezer év telik el, a személyes időben öt perc. Fizikailag ez talán értelmezhetetlen. De logikailag nem az. (Egyébként: fizikailag is inkább kivitelezhetetlen, mintsem lehetetlen.)

A múltba történő utazással látszólag még nagyobb problémák merülnek fel. Tegyük föl, hogy valaki 2010-ben Budapesten beül az időgépbe, és 1999-ben landol a Margit-szigeten. Az első kérdés ezzel kapcsolatban, hogyan lehetséges, hogy valaki előbb érkezzen meg valahova, mintsem hogy elindulna? Válasz: sehogyan sem, de ezt nem is kell feltételeznünk. Ismét csak figyelemmel kell lennünk arra, hogy az időutazás során meg kell különböztetnünk a külső időt és a személyes időt. A külső időben természetesen 2010 később van, mint 1999. De az utazó személyes ideje ennek éppen fordítottja: az utazó személyes idejének perspektívájából a 2010-es számmal jelzett dátum korábbi, mint az 1999-es számmal jelzett. (Gondoljuk csak meg: ha a Jézus születése előtti korról van szó, mi is így gondolkodunk. A nagyobb abszolút értékű szám jelzi a korábbi, a kisebb a későbbi időpontokat.)

Barátai és üzletfelei 2000-ben már tudják, hogy utazónk készül a nagy utazásra. Ugyanakkor már azt is tudniuk kell, hogy bár még el sem indult, 1999-ben már meg is érkezett! Ez valóban furcsa következmény, de azt persze senki sem tagadná, hogy az időutazás furcsa dolog. A kérdés az, hogy következik-e ebből valami logikai ellentmondás. Nem következik. Az időutazó barátai és üzletfelei emlékezni fognak arra, hogy az illető 1999-ben landolt a Margit-szigeten, és izgatottan várják, hogy 2010-ben elinduljon. Vagy talán nem is olyan izgatottan, hiszen ha 1999-ben sikeresen landolt, akkor tudniuk kell, hogy 2010-ben sikeresen elindult.

Ebből pedig az következik, hogy az időutazás lehetősége megváltoztathatja az idővel kapcsolatos episztémikus hozzáállásunkat. Mint láttuk, a dinamikus időfelfogás védelmezői szerint a statikus időfelfogásból az következne, hogy a jövővel kapcsolatos kijelentéseink, abban a pillanatban, amikor a kijelentést tesszük, éppúgy igazak, mint a jelenre vagy a múltra vonatkozóak. Csak nem tudjuk, hogy igazak-e vagy hamisak. Az időutazás lehetősége azt mutatja, hogy bizonyos esetekben akár tudhatjuk is. A barátok és üzletfelek, ha már tudják, hogy 1999-ben az időutazó a Margit-szigeten szerencsésen földet ért, akkor azt is tudják, hogy 2010-ben el fog indulni.

Most azonban tegyük föl, hogy utazónk nagyobb útra készül, és egy olyan helyre érkezik, ahol még nem járt: mondjuk 1940-be, amikor nemcsak hogy ő, de még a szülei sem éltek. Az új környezetben megdöbbentő felfedezést tesz: egyik nagyapja náci kollaboráns. Ez felháborítja, és elhatározza, hogy elteszi az “öreget” (aki mellesleg jó pár évvel fiatalabb nála) láb alól. Az időutazás lehetetlensége mellett érvelők szerint, miért is ne tehetné meg? Ez viszont abszurd következményekhez vezet. Ha valaki végez a saját felmenőivel, az magával is végez, még mielőtt megszületik.

Az időutazás lehetőségét védelmező filozófusnak azonban nem kell tagadnia, hogy ez valóban így van. Viszont kikötheti, hogy az időutazó nem ölheti meg a fiatal nagyapát. Megpróbálhatja, kísérletezhet vele, de nem sikerülhet neki. Sőt azt is tudnia kell, hogy bárki más kísérletezzék vele, neki sem fog sikerülni, legalábbis addig, amíg az időutazó anyukája (vagy apukája, annak megfelelően, hogy melyik nagyapáról van szó), meg nem fogant. De milyen alapon köthetjük ezt ki? Azon az alapon, hogy senki sem tehet olyasmit, ami logikailag lehetetlen. Vajon állhatok-e a saját baloldalamon? Vajon lehetek-e saját magam nagybátyja? Nyilvánvalóan nem, mert nem tehetek olyasmit, és nem lehetek olyasmi, ami logikailag lehetetlen. A fenti ellentmondás elkerüléséhez csak annyit kell kikötnünk, hogy az időutazó sem tehet olyasmit, ami logikailag lehetlen. Ezért aztán (legalábbis bizonyos időpontokban) nem végezhet saját felmenőivel.^[111]

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat